NB II. bajnoki mérkőzés – ESSE U14 – Mezőkövesd 8 : 1
ESSE U14 – Mezőkövesd Zsóry
8 : 1
Góllövőink: Gíber Atila (4), Révész András, Eged Armand, Hadnagy Bence József, Pap Gábor
A Mezőkövesd elleni 4. mérkőzésre kettőzött erővel készültünk, tekintettel arra, hogy a legutóbbit a vendégcsapat nyerte 2:0 arányban. A presztízsmérkőzés előtti megbeszélésen kihangsúlyoztam azt, hogy az első perctől kezdve védekezésünk előre történjen, ne hagyjuk kibontakozni az ellenfelet, és támadásainkat próbáljuk a széleken felépíteni.
Játékosaim a mérkőzés nagy részében védekezésben és támadásban egyaránt betartották a taktikai megbeszélésen elhangzottakat.
Az első félidőben agresszív labdaszerzésünknek és lendületes támadásainknak köszönhetően hamar vezetés szereztünk, és három gólos előnyre tettünk szert.
A második játékrészben számolatlanul alakítottuk ki helyzeteinket az ellenfél kapuja előtt, és öt gólt szereztünk, amire a Mezőkövesd egy góllal válaszolt.
A 8:1-es eredmény elégedettségre adhat okot, viszont játékunkat a jövőben pontosabbá és gyorsabbá kell tennünk.
Sipos Lajos, U14 edző