U15. II. osztály: Tiszaújváros – ESSE
Tiszaújváros – ESSE U15
2 – 2
Gólszerzőink: Hadnagy Bence, Vona Csaba
A mérkőzésről:
A mérkőzés a kisméretű, egyenetlen talajú pályán került megtartásra. Éppen emiatt felhívtam játékosaim figyelmét, hogy a rövid passzos játékunkat egészítsük ki a területek maximális megnyitásával, és a beinduló szélsőinket hozzuk játékba.
Az ellenfél az első perctől kezdve a kapujától 25 méterre védőfalat font, és a megszerzett labdákból mélységi indításokkal operált.
A fegyelmezett vendégek védekezését az első félidő 30. perce környékén megtörtük, és szép támadásból még szebb gólt lőttünk.
A második félidő elején eldönthettük volna a mérkőzést, de az ordító ziccert kihagytuk. Ahelyett, hogy gólokkal vezettünk volna, csapatom elbizonytalanodott, az ellenfél pedig lábra kapott. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a tiszaújvárosi csapat a semmiből – kapusunk hathatós segítségével – gólt rúgott, majd néhány perc múlva egy szögletből a vezetést is megszerezte.
Néhány perc múlva egy jogos büntetőből egalizáltunk, az ellenfél pedig 10 főre fogyatkozott kapusuk kiállítása miatt.
A végjátékban nagy energiákat mozgósítottunk, de 5 méterről is csak a kapufát találtuk el.
Úgy érzem, hogy a fejekben nem volt rend, a koncentrációval és a döntéshozatalokkal is baj volt. Az ilyen mérkőzéseket meg kell tanulnunk megnyerni mert – mint most is – nem elég csak a tudásbeli különbség.
Sipos Lajos, edző