Füzesabonyi teremtorna és évértékelő
Az elmúlt vasárnap az U12-es csapattal Füzesabonyban jártunk teremtornán. A nagy létszám miatt két csapattal indultunk el, és két különböző csoportba lettünk besorsolva, ahol 4-4 csapat szerepelt. Nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk, de a továbbjutást érő helyeket nem sikerült kiharcolnunk. Ez volt az idei év utolsó megmérettetése, még ezen kívül egy levezető edzés van hátra.
Így év vége felé szokás értékelni és levonni a tanulságokat az eltelt esztendőből. A csapatot nyáron vettem át, és az ősszel egy páran abbahagyták, de nagyon sok új gyerek érkezett, így egy 21 fős keret alakult ki az ősz végére. Az utóbbi két Bozsik tornán már két csapatot is tudtunk indítani. Összességében pozitívan értékelem az elmúlt fél évet, látom a fejlődést a csapaton, de mindig vannak területek, ahol nagyon sok a tennivaló. Elsősorban mentálisan és az edzések intenzitása az, ami a fő fejlesztési területet jelenti, és ezekre a tavasz folyamán nagyobb hangsúlyt fogok fektetni. Bízom benne, hogy a tavaszt mind a 21 játékossal végig tudom dolgozni, és akkor úgy érzem, hogy egy nagyon jó kis szezont fogunk zárni.
Köszönöm a vezetőség, a klub munkatársainak és a szülőknek az összes segítséget és az áldozatos munkájukat, és ezzel a bejegyzéssel kívánva Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Esztendőt.
Dóczi István Tamás – U12-es csapatedző