DVSC-DLA – ESSE U14 6 : 0
Sipos Lajos edző értékelése az NB II. U14-es bajnokság 22. fordulós mérkőzéséről:
A DVSC az NB I-ben szereplő játékosaival állt ki a mérkőzésre, így igen nagy feladat előtt álltak játékosaim. A mérkőzés első 20 percéig az ellenfél technikai és fizikai fölényét nem tudtuk ellensúlyozni, játékosaimnak szokatlan volt a gyorsabb ritmus, mellyel az NB II-ben nem találkoztak még. Ennek ellenére 0:1-nél egy szépen felépített támadás után gólt értünk el, amit a játékvezető érvénytelenített. A félidőt 5:0-val zárult, de csapatom a 2. félidőre összekapta magát és egyenrangú partnere volt az első osztályban játszó ellenfelének. A vendéglátók kapusa minden kísérletünket meghiúsította és még a kapufa is segítségére volt.
A vége 6:0-ra alakult, de nem tudom játékosaimat bántani mert – főleg a 2. félidőben -, nagy akarattal, olykor az osztálykülönbség ellenére szellemesen jól futballoztak, és az első félidő közepéig tapasztalt alárendeltség egyáltalán nem látszott.
A gólkülönbség túlzott, ekkora különbség nem volt a két csapat között, viszont most jött ki igazán az, hogy a jó kapusteljesítmény fél siker.
Nem mellékesen ellenfelünk 5 pont előnnyel vezeti az NB I Keleti csoportját, és az eddig lejátszott meccseiből 11 alkalommal rúgott ellenfeleinek mérkőzésenként legalább 6 gólt.