Elnöki interjú
Az Egri Foci szurkolói oldal interjút készített Harmati Péter elnökkel, amit az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.
666: Milyen tervet készítettél miután kiderült, hogy egy osztállyal feljebb jutott a csapat?
Harmati Péter: Nem változtattam semmit az elképzelésen, hisz arra készültünk, hogy feljebb lépünk.
666: Mi valósult meg az elképzelésekből?
Harmati Péter: Cél az volt, hogy fiatal, Egerhez kötődő csapatot építünk, akik eséllyel veszik fel a harcot a bajnoki címért. Kicsit több játékos érkezett, mint terveztem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szívesen jönnek, de természetesen örülök.
666: Érzésed szerint hogy sikerült a csapatot megerősíteni?
Harmati Péter: Azt gondolom erősödtünk, de természetesen az eredmények fogják igazolni mindezt.
666: Anyagilag, hogy áll a klub? Biztos-e hogy a fiúk végigjátszák a bajnokságot?
Harmati Péter: Ez nem kérdés.
666 Milyen céllal vágtok neki a bajnokságnak?
Harmati Péter: Egyértelműen nyerni szeretnénk.
666: Gondolom megszaporodtak a dolgaid. Számítottál ilyen nehézségekre és annyi munkára, amikor elhatároztad, hogy újjáéleszted Egerben a felnőtt labdarúgást?
Harmati Péter: Munkára számítottam, sőt ennyire. Problémákra is, csak nem ilyen jellegűre. Azt gondoltam felnőtt emberek vannak, akik tudják a dolgukat, s a labdarúgásért vannak. De ez csak szöveg, mindenki csak a maga dolgával van elfoglalva, neki legyen jó, a másik meg … Valahol éreztem ezt, ezért is nem akartam a felnőttel foglalkozni.
666: Mit vársz az utánpótlás területén?
Harmati Péter: Az utánpótlásban is sok munka áll még előttünk. Sajnos nem olyan vagyok, hogy nem érdekelnek a külső körülmények. Próbálok megfelelni mindenkinek, s ez idegölő, s lehetetlen. Ezért nehéz, mert vaklaki ezt mondja, más a teljes ellenkezőjét. Sok a csalódás, de ez van. Csinálom ahogy tudom, s bízom a szebb jövőben. Viszont ehhez partnerek kellenek minden téren. Igazából 3 év múlva tudjuk megmondani, hogy csináltunk –e valamit. Én hiszek a fiatalokban, de természetesen ez rajtuk is múlik.
666: Üzensz valamit a szurkolóknak?
Harmati Péter: Sokan sokféle választ adtak már erre a kérdésre. Én köszönöm azoknak akik segítenek nekem. S azoknak is akik ellenem vannak. Valahol az is segítség. Nagyon jó lenne, ha lenne összefogás a fociért, de az egész egri sporttért. Ezt szeretném megérni. Ebben kérem minél több ember közreműködését. Ne problémákát, gondokat generáljunk, hanem oldjuk meg azokat. Van elég anélkül is.