NB U19/U17 bajnoki: Nyírbátor FC – ESSE
Nyírbátor FC – ESSE U19
1 – 3
Gólszerzőnk: Árvai Ádám (3)
Mérkőzés értékelés – ezúttal a csapat régi edzőjétől:
Az első félidőben több kihagyott helyzetünk után Jacsmanik jó ütemű átadását Árvai egy „esernyőt” követően passzolta a hálóba (0-1). A második félidő hasonlóan kezdődött: Jacsmanik több embert kicselezve, egyéni akciót követően hozta ziccerbe Árvait, aki újfent nem hibázott (0-2). Benyomtuk ellenfelünket, és egy jó 10 perc elteltével Varga Milán okos átadása után ismét Árvai mattolta a hazaiakat (0-3). Ezt követően is mezőnyfölényben játszottunk, sajnos azonban több helyzetet elhibáztunk, picit „túlélveztük” a játékot, s így nem sikerült padlóra küldenünk vendéglátóinkat, akik végig rendkívül agresszívan, sokat futva, nagy iram diktálására késztették csapatunkat. A mérkőzés vége felé egy szögletszerű szabadrúgást követően az ide-oda pattogó labdából a hazaiak „találtak” gólt (1-3).
Összegezve: csapatunk masszív, egységes alakulatként folyamatos offenzív játékot bemutatva, több igen jó egyéni teljesítményt felvonultatva, magabiztos győzelmet aratott egy az osztályhoz mérten rendkívül jó iramú mérkőzésen.
A gárda minden tagja dicséretet érdemel mai teljesítményéért!
Dr. Jacsmanik Erik
Nyírbátor FC – ESSE U17
1 – 6
Gólszerzőink: Kovács Dávid, Vezekényi Márk, Jacsó András (3), Czibere Richárd
Mérkőzés értékelés:
A korán kelés és a hosszú utazás miatt döcögősen indult a játékunk, az első félidőben megszerezve a vezetést már megnyugodtak a fiúk, és közepes játékkal, de hoztuk a kötelező győzelmet.
Pápai Zoltán, edző