Balhé! Nézők is verték az Egri Sportcentrum játékosát
Hatalmas tömegverekedés volt Az Átány-Eger meccsen.
Sajnos alig telt el pár forduló a bajnokságból, máris beszámolhatunk az első nagyobb balhéról. Az Átány-Egri Sportcentrum megye hármas találkozón 2-2-es állásnál a játékvezető félbeszakította meccset. A történet úgy kezdődött, hogy Sztankó Zsolt szerelt a saját térfelén, tesszük hozzá szabályosan, ami nem tetszett a hazaiak egyik játékosának és megütötte az egri védőt, akinek segítségére siettet Csepcsányi Gergő de őt is megütötték.
Már ez sem volt olyan szép, de sajnos a következő pillanatban már a nézők is beszaladtak a pályára és többször is megütötték Sztankó Zsoltot. A játékos honlapunknak elmondta ő semmiképp sem szeretett volna visszaütni, mert még nagyobb baj lehetett volna. Illetve az egész mérkőzésen érezni lehetett, hogy nagyobb baj is lehet, mert végig puskaporos volt a levegő. Sztankó elmondta a játékvezető beszüntette a találkozót.
Fotónk illusztráció
Forrás: http://www.hevesfoci.hu/tartalom/cikk/381702_balhe_nezok_is_vertek_az_egri_sportcentrum